Epilógus

Hello darlings! :)
Itt is lenne az Epilógus.
Kicsit hosszabbra sikerült, mint egy Epilógusnak kellene, lennie, de... így jött össze :)
Jó olvasást!
C.

Nagyot sóhajtva estem be az ágyamba, aztán eszembe jutott valami, ezért feltápászkodtam és elmásztam az íróasztalomig. Kihúztam az alsó fiókot, és elővettem a naplómat. A tolltartómból kikerestem a kedvenc tollam és visszacsoszogtam az ágyaimig. Felhúzott lábakkal, fülessel a fülemben Fun ft. Janella Monáe We Are Young-ját hallgatva belelapoztam a füzetbe.

2013. november 15. Hétfő
Fura újra írni. Oké, az is fura volt, hogy bemutatkoztam a saját naplómnak. Mondjuk, ha visszaolvasom évek múlva, akkor valahogy emlékeztetnem kell magam, hogy mi volt a helyzet. Na, mindegy is. A tábortűz utáni napokat is együtt töltöttük, csak nem a szabadban, hanem egy pizzázóban, vagy a Castello-ban. Bár a veszély már elmúlt, a szülők még mindig féltik a gyerekeiket, ezért, miután hazaértünk és megérezték rajtunk a füstöt, megkértek minket, hogy legközelebb valami zárt helyen találkozzunk. A crew minden tagját, bármelyikünk házában szívesen látják. Kissé fura lenne az is, hogy húszan betömörülünk egy szobába, ezért mosolyogva bólintottunk, és azóta a vendéglátósok örömére felváltva találkozunk a szokásos törzshelyeinken. Bár anya nemtetszését fejezte ki aziránt, hogy ma újra iskolába menjek, mégis beleegyezett. Persze a suliban ott van mindenki, és hazafele nem jövünk egyedül, oh és majdnem elfelejtettem mindenhol velem van Nate. Lassan szinte elég anyának annyit mondani, hogy: ott lesz Nate is. Bár kihasználhatnám a helyzetet és ellóghatnék bárhova, mégsem teszem. Jó nekem így, itt. Úgy érzem végre minden helyreállt, és megtudtam, hogy a fiú, akibe szerelmes vagyok, viszontszeret.
- Újra naplót írsz? – zökkentett ki anya a gondolataimból.
- Ööö… igen.
- Láttad már a mai újságot? – kérdezte félve anyu.
- Nem szoktam újságot olvasni – néztem furán – Miért? Mi van benne?
- Rólad írnak…
- Rólam?
- Rólad – nyújtotta át a napilapot anya.

Ötszörös szerencse

Strange - Kisvárosunkat az elmúlt héten rettentő esemény rázta meg. Az egyik helyi iskola tanulóját elrabolták. Szüleik és barátaik sem tudtak semmit. A rendőrök nyomokat kerestek, és válaszokat a kérdésekre. Ezelőtt csak tizenhat évvel történt ilyen szörnyű dolog. Egy héttel a borzalmas hír után, az elrabolt lány egyik barátjának segítségével sikerült megszöknie. A rend őrei sem tétlenkedtek, a lány vallomása alapján elindultak a bűnözőket megkeresni. A biztos urak nem csak az emberrablókat fogták el, hanem az országban körözött illegális házasságokat lebonyolító papot, illetve még egy házaspárt, akikre pontosan illik az elmúlt félévben történt betöréseknél lévő tanúk vallomása. Valamint megtalálták a tizenhat évvel ezelőtt eltűnt fiút is, aki ugyanezeknél az emberrablóknál volt fogva tartva. Azt, hogy a két fiatalt miért rabolták el, még nem hozták nyilvánosságra. Folytatás a 3. oldalon…

Morogva dobtam el a lapot. Miért kell kihozni egy dologból ennyi mindent? Oké, hogy elrabolták, de megléptem. A város meg fellélegezhet, mert elfogtak öt bűnözőt. De akkor miért kell egy külön oldal ennek az egésznek?
- Biztos akarsz ma menni iskolába? – kérdezte anya.
- Igen, de nem fog összejönni, ha nem indulunk el – álltam fel.
Felvettem a piros, kenguruzsebes kapucnis pulóverem, megigazítottam a hajamban lévő hullámcsatot és elindultunk. A szokásos helyen elválltunk, én pedig bedugtam a fülest, és Lawson ft. B.O.B. Brokenhearted-jét hallgatva baktattam Liv-ék házához. Amikor biztos voltam benne, hogy anya már nem lát, kivettem a hullámcsatot a hajamból, és kihúztam a hajgumit is. Jobb oldalt elválasztva fésültem ujjaimmal ki a hajam. Homlokomnál lévő résznél pár hirtelen mozdulattal kis ívet csináltam, majd felhúztam a csuklyám, és még egyszer megigazítottam a hajam. Az eső már éjszaka elállt, de nyomait meghagyta az út kátyúiban. Olive-ék háza előtt megállva várakoztam, közben pedig Mancs fejét simogattam. A zenét megszakította három rövid rezgés, mire kikaptam a zsebemből a mobilom és megnéztem kitől kaptam SMS-t.
„Elaludtam. Menj, majd utolérlek”
Nagyot sóhajtva pötyögtem be azt, hogy „Oké”. Azt reméltem, hogy nem kell egyedül mennem suliba. Szemembe húztam a csuklyám, és számot váltottam. Az utca végéig Alien Ant Farm Smooth Criminal-ja üvöltött a fülemben. A közepén lévő rövid átmenet miatt hallottam csak meg, hogy valaki a nevemet kiabálja, Kihúztam a bal fülesem és kérdően fordultam meg. Nate körülnézett, majd átsietett az úton, én pedig bevártam.
- Szia – mosolyogtam.
- Szia – mosolygott ő is, majd khm… a szokásostól eltérően is köszöntöttük egymást.
Összekulcsolt ujjakkal mentünk a suliba. Az elmúlt napok eseményeit beszéltük át a rövid út alatt. Nate nem hozta szóba az újságot, mert, a., nem is olvas újságot vagy b., mert betartja a hétfőn tett ígéretet, miszerint nem hozzuk szóba azt, ami történt. A suli utcájába befordulva kellemetlen érzés fogott el. A szülők felismertek a TV-ből, gyerekeik, pedig azért mert egy iskolába járunk.

- Miért van rajtad csuklya? – kérdezte Nate.
- Mert csöpörög az eső, és nem akarok megfázni – vontam vállat.
- Nem is esik – nézett az égre Nate, majd lehúzta a kapucnim.
A kapun belépve éreztem a tekinteteket a hátamon, és azt is hallottam, hogy összesúgtam mögöttem. Sosem érdekelt mások véleménye, de most valahogy kirázott a hideg. Vajon mit gondolhatnak? „Nézd, azaz a lány, akit elraboltak” … „Ő az!” … vagy esetleg olyasmit, hogy „Mikor jöttek össze?” … „Nate nem a hetedikes Claire-rel jár?”. Nate megszorította a kezemet nyugtatásképp. Halványan rámosolyogtam és nagy levegőt véve befordultunk a sarkon. Mindenki elnémult, mintha megnyomták volna a mute gombot. Egyedül a dobogón bandázó barátaink nem maradtak csendben, és beszélgettek tovább jókedvűen, majd amikor odaértünk köszönésképp végigöleltük egymást. Örültem, hogy a crew megpróbálja könnyíteni a helyzetet, de a háromszázvalahány diákból, a tizenkilenc elég kevés. Már épp kérdezni akartam valami Liv-től, mire az ajtó kivágódott és Mrs. Roberts sétált le a lépcsőn, egyenesen felénk tartva..
- Jó reggelt tanárnő! – köszöntünk tökéletesen egyszerre, mintha minden rendben lenne.
Igazából a reggeli köszöntés a normál dolgok közé sosem tartozott. Általában ordítozásos reggeljeink vannak. Mrs. Roberts furcsán nézett ránk, majd motyogott egy ’jó reggelt’ félét és felém fordult.
- Alice kérlek, gyere velem.
Bólintottam, küldtem a barátaimnak egy amolyan ’minden rendben lesz’ mosolyt, és nagyot sóhajtva követtem a tanárnőt. Csendben lépdeltünk a folyosón, az igazgatói iroda felé. Bal nadrágzsebemből kilógó telefondíszeket piszkáltam, és azt kívántam bárcsak végre minden rendben lenne. Persze tudom, hogy sosem lesz újra minden a régi, de hétfő reggel csak pozitívan!
- Jó reggelt Alice! – köszöntött Mrs. Henderson, amikor beléptem az igazgatóiba – Ackland tanár úr bent van – mutatott az igazgató irodája felé.
Bólintottam és halványan elmosolyodva léptem a vastag fekete ajtó elé. Benyitottam és eleget téve az igazgató kérésének leültem a kanapéra.
- Nos, Alice örülök, hogy épségben sikerült megmenekülnöd, és nem lett semmi bajod – kezdett bele a tanár úr – Tudod, egy ilyen dolog nem történik meg mindenkivel, és valószínűleg ilyen fiatalon szörnyű lehetett átélni. Arra szeretnélek megkérni, hogyha lenne valami, ami…
- Nem szeretném, ha kivételeznének velem – ráztam a fejem – Csak annyit kérek, hogy – vettem egy nagy levegőt – Ne kezeljen mindenki úgy, mint egy… nem is tudom mit. Tudom nehéz kérés, de jó lenne, ha semmi nem változna. Be fogom pótolni a tananyagot, amivel lemaradtam és a múltbéli események nem fognak változtatni a tanulmányi eredményemen. Csak annyit kérek, hogy próbáljon meg mindenki úgy tenni, mintha nem történt volna meg, ami megtörtént – próbáltam értelmesen elmagyarázni. 

- Értem, mit szeretnél. Nos, örülök, hogy jól kezeled a dolgokat, de ha bármi probléma adódnak, nyugodtan fordulhatsz hozzám, vagy bármelyik más kollégához, ugye tudod?
- Persze. Van még valami, vagy mehetek órára? – emeltem fel a táskám pántját, jelezve, hogy egy ideje már megy az első óra.
- Nem, nincs semmi. Mehetsz.
Lépteim vízhangoztak a kihalt folyosón. Lassan baktattam fel az emeletre, nem siettem. A hetedikesek terméből Mrs. Clark kiabálása hallatszott ki. Nem tudtam eldönteni, hogy a hetedikeseknek rossz, mert hétfőn velük van első órája, vagy Mrs. Clark-nak rossz, mert hétfőn először őket látja. Pár lépés múlva már azon filóztam, hogy Mrs. Clark vajon lenyugszik mire velünk lesz órája, vagy dühösen jön be, és nekünk annyi? A termünk ajtaja előtt megálltam, majd bekopogtam. Fura volt ezt tenni, de végül is így helyes.
- Már lemaradunk az első óráról? – nézett rám Austin mosolyogva – Nem kellene velem lógnod.
- Austin! – szólt rá élesen a matektanárnő.
- Elnézést a késésért, az igazgató úrnál voltam – fordultam a tanárnő felé, aki csak halványan mosolyogva biccentett.
Elsétáltam a helyemig, majd Liv székének, hátuljára fellépve, átléptem az enyémre, és beestem a helyemre. Előkerestem a matekcuccom, majd kinyitottam a füzetem és másolni kezdtem, ami már a táblán volt. A tanárnő csendben várta, még mindenki leírja az első oldalt. Körbenéztem, és az ajtó felőli sorban, párhuzamosan találkozott a tekintetem Austin-ével, aki azt tátogta, hogy „Rosszkislány”. Lehetne ennél jobb barátokat kívánni?
- Miért írtad azt, hogy elaludtál? – suttogtam Liv-nek – Előbb a suliban voltál, mint én.
- Őt kérdezd – bökött fejével mosolyogva Nate irányába Olive.
Egésznap szemerkélt az eső, ezért nem kellett kimenni szünetekben, aminek én őszintén örültem. Első nagyszünetben Ackland tanár úr, tanári megbeszélést tartott, ami kicsit elhúzódott, de mi nem zavartattuk magunkat, elkezdtük a ”rajzórát”. A tanárok meglepetésére mi voltunk a legcsendesebbek, annak ellenére, hogy éppen a leglazább óránk volt. A felső emeleten lévő többi osztály elfeledkezett a kamerákról, ezért hangoskodva futkostak a folyosón. Emiatt pedig nem volt a második szünetben sulirádió. Az elsőben Pete a tanári értekezletre való tekintettel nem játszott semmit, és amekkora zaj volt, nem lehetett volna hallani. Tesi után – amin egyébként készségfejlesztő játékokat játszottunk – végre indulhattam haza. Nate azt mondta inkább kihagyja az ebédet, és majd otthon eszik. Hát Jas elmondása szerint a kutyája jobb kaját kap otthon, mint amit a menzán adnak.2013. november 16. Kedd

Nem gondoltam volna, hogy egy csapat kis tizenkét-tizenhárom éves lány ilyesmire képes. Mármint, tudom, hogy tisztában vannak a dolgok jelentésével, mégis úgy használnak bizonyos szavakat, mintha csak azt mondanám, hogy ’szia’. Reggel Liv-vel mentem suliba, fél-fél fülessel zenét hallgatva, de bementünk az egyik pékségbe, mert ő elfelejtett tízórait elrakni, én pedig venni akartam valami sütit. A pékségben összefutottunk Angie-vel, és kifele menet pedig Nate-be botlottunk. Megmosolyogtat ez az egész ”véletlen” dolog, de nem szólok bele, mert tudom, hogy csak nekem akarnak jót. Angie és Liv lemaradva beszélgettek eléggé felszínesen, én pedig mosolyogva sétáltam kéz a kézben Nate-tel a suli felé.
- Awn, de cukik – hallottam meg Liv megjegyzését.
Az iskolában próbál mindenki úgy tenni, mintha nem történt volna tényleg semmi. Egyébként erről volt tegnap szó a tanári értekezleten. Az igazgató úr megkérte az összes tanárt, hogy ne kezeljenek másképp, és az osztályukban tartsanak egy kisebb beszédet, arról, hogy ne mutogassanak rám ujjal, és ne suttogjanak különféle dolgokat rólam. Az alsósokat többnyire nem érinti ez a dolog, ők még kicsit az ilyesfajta dolgokhoz, de felsősök… nos, inkább a hatodik és a hetedik, akik ilyen téren borzalmasak. De ők sem a múltbéli eseményekre koncentrálnak, hanem arra, ami a jelenben van, előttük. Vagyis rám és Nate-re. Sosem bírtuk a hetediket, és a hatodikosokat se szívleltük. Most ők egy csapatban játszanak, ellenünk. A tanáriban az a hír járja, hogy az ötödikesek lesznek a mi utódaink. Év eleje óta az ötödikes Julie-vel és a barátnőivel szoktunk néha lenni, jó fejek. A tanárok rajtunk tartják a szemüket, mert félnek, hogy esetleg kiképezzük őket, és olyanokká vállnak, mint mi.
- Mi ez? – néztem fel meghallva a sulirádiót.
- A számra gondolsz? – érdeklődött Camil.
- Ühü.
- Big Time Rush Song For You.
- Szóval ma vegyes nap lesz?
- Valami olyasmi – válaszolt Nessa.
- Nem kell folyton cenzúrázatlan, jó számokat keresned – vont vállat Brooke.
- Mindenki mond egyet és meg is van a napi lista – egészítette ki Scarlette.
- Avril Rock N Roll-ját kellene cenzúrázni? – tűnődött Amy.
- Viccelsz? – nézett rá mosolyogva Sophie.
- Miért kellene minden olyan számot cenzúrázni, amit én hallgatok? – bosszankodott Amy.
- Green Day-t nem kell – utalt Jeremy a pár héttel ezelőtti Oh Love-ra.
- Többnyire – tettem hozzá, mire felnevettünk.
- Szánalmas – hallottam Hannah hangját a pálya felől.
Egy pillanatra a hatodik és hetedikesekből álló csapatra néztem, de megbántam. A crew legtöbb tagja követte a tekintetemet, és néhányan hallották az előző megjegyzést is.- Ne! – mondtam – Ha figyelmen kívül hagyod, úgyis megunják.

- Biztos vagy benne? – fordult felém Aus.
- Persze - mosolyodtam el.
A törpék egyre hangosabban kezdtek nem épp szép véleményt nyilvánítani rólam, kicsivel később pedig már a barátaimról is. Ennél a pontnál akadtam ki. Utáljanak azért, mert „elvettem Claire-től Nate-et” teszek rá magasról, de aki a barátaimat szidja ok nélkül, az nem ússza meg. Leléptem a padról és egyenesen Claire szemébe nézve mentem oda hozzájuk. Régi, trükk, ha azt mutatod, hogy nem ijedsz meg semmitől, az ellenfél ijed meg tőled.
- Valami gondod van a barátaimmal?
- Nem, nincs – válaszolt flegmán Hannah.
- Az egy dolog, hogy azt a hazugságot terjesztitek, hogy elloptam Nate-et Claire-től – néztem körbe lesajnálóan – De, hogy a barátaimat szidjátok, azt nem hagyom szó nélkül. Őket ne vonjátok bele a gyerekes kis hülyeségeitekbe. Ha nem tudtok éretten gondolkozni, és elfogadni a tényt, hogy Nate már hetek óta nem szereti Claire-t, és engem szeret, akkor menjetek vissza az oviba babázni.
- Tudod a barátaiddal, csak azaz egy gond van, hogy védenek egy ilyen ribancot, mint te! – szólalt meg az egyik hatodikos.
- Hogy? – vontam fel a szemöldököm.
- Ugyan, ki hiszi el, hogy Nate csak úgy érted ment? – nézett rám Cloie, Claire és Hannah barátnője – Egy erdőből jöttetek ki! Ki tudja, mit csináltatok ott… Mindenkinek meg van a véleménye rólad, ribanc!
És, hopp. A kezem lendült, és egy óriási csattanással landolt Cloie arcán. Claire-t és Hannah-t kivéve mindenki hátrálni kezdett. Lépteket hallottam magam mögött, majd megláttam az aszfalton barátaim árnyékát. Az ottmaradt két hetedikes barátnőjük után kapott, aki a földre akart zuhanni. Hangosan sípszó szakította meg az udvar csendjét.
- Még mindig rossz színész vagy – sziszegtem Cloie-nak.
A hatodikosok és hetedikesek alkotta csoport szétnyílt, én pedig elindultam az ajtó felé.
- Mégis hova mész Alice? – hallottam az ügyeletes tanár hangját a hátam mögül.
- Tudom, az utat az igazgatóiba – válaszoltam, anélkül, hogy megálltam volna.
- Alice? – csodálkozott Pete, amikor elsétáltam a sulirádió terme előtt.
- Rosszkislány voltam – hajlítottam be a jobb kezemen lévő ujjaimat, mint egy macska, aki meg akar karmolni valakit.
Bekopogtam, majd az iskolatitkár „Tessék” szólása után bementem. ”Szerencsém” volt, mert Ackland tanár úr bent tartózkodott az irodájában.
- Mit tehetek érted Alice? – nézett rám mosolyogva az igazgató úr.
- Nézze meg az elmúlt öt perc felvételeit, ami az udvarról készült – válaszoltam – Akkor már nem fog mosolyogni – mosolyodtam el szomorúan.
Úgy hat-hét perccel később Ackalnd tanár úr vegyes érzelmekkel nézett rám.Hitetlenség, hogy ilyet tettem, értetlenség, hogy miért tettem, és szomorúság, hogy valószínűleg meg kell majd büntetnie.

- Miért?
- Rosszakat mondtak a barátaimról. Szépen megkértem őket, hogy vonják vissza, és ne terjesszenek hazugságokat.
- És erre ők?
- Mondtak rám valamit.
- Mit?
- Olyan dolgot, amit nem szívesen ismételek el – hajtottam le a fejemet.
- Alice?
- Az én koromban ez teljesen abszurd, és még csak nem is gondoltam soha ilyesmire…
- Ezt nem pontosan értem…
- Megtenné, hogy leül velem szemben? – kérdeztem még mindig a cipőmet bámulva.
Miután az igazgató úr eleget tett a kérésemnek folytattam – Tudja, hogy hatodikban van egészségtan… és azt is tudja, hogy miről szól a nyolcadikos biológia utolsó nagy fejezete.
Óvatosan felnéztem, és láttam Ackland tanár úr arcán, hogy meglepte ez a dolog.
- Tudom, hogy nem szeretnéd elmondani, amit ők mondtak rád, de ha adok egy tollat akkor leírod?
- Le – sóhajtottam.
Kaptam egy fehér lapot, és egy tollat, majd emlékezetből szóról szóra leírtam, amit az a kis névtelen hatodikos és Cloie mondott.
- És ezt azért mondták, mert…? – az igazgató úr szavaiból kihallottam a hitetlenkedést.
- Mert Nate Claire-rel járt, de Nate szakított vele, Claire pedig nem tudja felfogni, hogy Nate engem szeret és barátait meg a hatodikosokat is ellenem fordítja.
- Megértem, hogy miért cselekedtél így, és Cloie meg az a hatodikos lány is megkapja büntetését, de ennek nem kellett volna így lennie. Ha nem ütöd meg akkor, te nem kapnál büntetést. Viszont mivel fizikailag bántalmaztad az egyik társadat, sajnos büntetést kell adnom.
- Mit kapok? – érdeklődtem.
- Szaktanárit – válaszolt készségesen Ackland tanár úr – Az a két lány pedig írásbeli osztályfőnöki figyelmeztetőt. Illetve egy hosszas beszélgetést velem.
- Miért van egy olyan érzésem, hogy a szerdai fizikaórán is kapnak egy kis fejmosást? – mosolyodtam el.
- Ezt te tudhatod – mosolyodott el az igazgató úr is.
- Ööö… és milyen indokkal kapok szaktanárit? Azért fura lenne öntől kapnom. Nem szeretném, ha a szüleim megtudnák, hogy miért vágtam pofon… Anyu nagyon félt, és könnyen kiakad…
- Pedig a bántalmazást mindenképp be kell írnom.- És ha… - gondolkoztam – Wayns tanár úr adná? 

- Hogy?
- Ma lesz kézi. Akkor azt írná be, hogy túl agresszív voltam, és megütöttem az egyik társamat. És mondjuk, javasoljon még valami elfoglaltságot, ahol levezethetem a feszültséget…
- Rendben – egyezett bele Ackland tanár úr – Most pedig vágj olyan arcot, mintha nagyon nagy fejmosáson mentél volna keresztül!
Nagyot sóhajtottam és megfelelő ábrázattal sétáltam ki az irodából. Barátaim kíváncsian várták az ítéletet, de én továbbra is tartva a lecseszett, megbántott arcú lányt, sétáltam fel szó nélkül az osztályig. Miután becsukódott – pontosabban bevágódott Dave jóvoltából – az ajtó, végre elmosolyodtam.
- Nagy voltál – nyújtotta kezét Dan egy pacsira, én pedig értetlenül csaptam bele a tenyerébe.
- Megmaradt a tenyered nyoma! – röhögött ki Austin.
- És jegelni kell – tette hozzá Rose vigyorogva.

Fejemet rázva lapoztam tovább a naplómban. Egyébként a Wayns tanáruras terv bejött, anyáék beírattak karatéra. Jó feszültség levezető, hobbi és megtanulok egy önvédelmet is. Kíváncsian lapoztam tovább, a pénteki bejegyzésemhez.

2013. november 19. Péntek
Oké, a gyerekek kegyetlenek tudnak lenni. Bár még én is gyerek vagyok, most nem az életkorra gondolok, hanem a hozzáállásra, és a mentalitásra. Pár hülye, alaptalan pletyka miatt Austin és Nate majdnem nekiugrott a törpéknek. És ha az a majdnem nem lenne ott, akkor valószínűleg egy-egy igazgatói beírással gazdagodtak volna. Kedd óta túl nagy csend volt a hatodik és hetedikesek között. Biztosak voltunk benne, hogy nem hagyják annyiban.
- Alice, gond van! – sietett be Kyra az ajtón.
Mielőtt még lánymegbeszélést tarthattunk volna, Peter is megérkezett, csak ő nem volt ennyire előrelátó.
- Ki jön velem a hetedikbe? – nézett körbe.
- Miért mi van? – nézett fel Dan.
- Túllépték a határt – rázta a fejét Pete – Azt terjesztik Alice-ről, hogy nem is rabolták el, csak direkt elszökött, hogy mindenki figyeljen rá, és sajnálják.
- Mi van? – kérdezte egyszerre Austin és Nate.
Legyen egy nap akár hat bioszom, vagy akár hat tesim is, csak Aus és Nate nyugodjon le.
- És úgy emlegetnek téged – nézett Kyra Nate-re – Mint egy díj. Alice a megfelelő alakításáért téged nyert el.
Nate a padomon ülve lefagyott, addig Aus képes volt méregtől elborult fejjel elindulni az ajtó felé. Felpattantam Camil padjára, majd átléptem Nate és Austin-ére, és épp időben ugrottam Aus elé, mielőtt még kiment volna a teremből. 

- Nyugodj le – fogtam le minkét ökölbe szorult kezét.
- Nate, nyugi – hallottam Jas hangját a padunk felől.
Ugyanazt csinálta, mint én. Próbálta lenyugtatni Nate-et, mielőtt még valami hülyeséget tenne.
- Ezt akarják! Egy újabb balhét. És minket tönkretenni! Figyelj, engem érint ez az egész, mégis én vagyok a legnyugodtabb, mert nem érdekel. Kis pisisek, akiknek túl unalmas az életük, ezért másokéba avatkoznak bele.
- Szólunk Ackalnd tanár úrnak! – szólalt meg Sophie.
- Nem! – ráztam a fejem - Szólunk Arts tanár úrnak!
- Ő bír minket, és elmondjuk mi történt, ő pedig elmondja az igazgató úrnak! – helyeselt Tif…

Nem olvastam végig az akkor írtakat, csak ráztam a fejem. Hogy képesek ilyenre? Én nem tudnék ilyet csinálni… sem kitalálni. Jobb lesz, ha elkezdek írni, vagy ma nem marad időm.

2014. május 16. Szerda
Több hete nem írtam már. Az évvége kicsit húzós. Múlt héten találkoztam Matt-tel. Sikerült hozzátartozókat találnia a rendőrségnek. Hastingsben anyai ágon lévő rokonaihoz költözik. Azért akart találkozni, hogy elmondja a jó hírt és azért is, hogy el tudjon búcsúzni. Ha jól emlékszem tegnap utazott el. Örülök, hogy tizenhat év után végre jóra fordult a sorsa.
 Az utolsó tárgyalások, és az elmúlt október/novemberben történtekkel kapcsolatos dolgok befejeződtek már márciusban. Az orvosok és a rendőrség arra jutott, hogy Elizabethnek és Masonnek nem lehetett közös gyerekük, amibe Elizabeth beleőrült és mindenáron akart egyet. Miután meg is szerezte, amire vágyott, az őrület miatt elhatározta, hogy márpedig az ő gyerekének megad mindent, amit csak akar. Így amikor meglátta, hogy Mattel beszélgetek, úgy gondolta a már beteges elméjével, hogy én leszek a tökéletes pár ’fiának’ és akkor egy szép, nagy, család válik belőlünk. Mason pedig már annyira a felesége hatása alatt állt, hogy mindenre képes lett volna, csak, hogy Elizabethet boldognak lássa. Azt hiszem, ezzel le is szeretném zárni életem azon részét, amely mindvégig kísérteni fog.
 Pár nap és osztálykirándulás. Az utolsó. De legalább kétnapos lesz, tele szabadprogrammal, és nekünk kedvező dolgokkal. Három tanár jön CSAK velünk. Az ofő, a pótosztályfőnök és a volt osztályfőnök. Nehéz napok jönnek. Nemsokára megkapjuk a felvételi értesítőket, és Mrs. Benson már elkezdett dolgozni a ballagási műsoron…

A nap folyamán még jön egy bejegyzés.