15. Fejezet

Sziasztok! :)
Ugyanígy kezdtem a 2. Fejezet | 1 fele | bejegyzést is. Azért nem azt írom, hogy az 1. Fejezetet, mert ott nem írtam semmi előszöveget, egyszerűen csak kitettem :D. Nos, ez lenne az utolsó rész. Szerda/csütörtök körül érkezik az Epilógus, és Péntek este/éjszaka felé pedig még egy kis Köszönetféle :). Köszönöm a 4755 nézettséget, a kommenteket, és a díjat*-*.
Jó olvasást!
C.

Szombat maradék részét alvással töltöttem, és a következő napot is. Anyáék tolerálták, hogy teljesen ki vagyok fáradva és a lehető leghalkabban csináltak mindent. Könnyű volt visszaállni a rendes ételre, a gyorskaja után. Voltak fura, ijesztő álmaim, de nem olyan Bella - sikoltozásommal bekerülhetnék egy ördögűzős filmbe - féle. Volt, amiben egy ideig teljesen sötétben sétáltam, majd megláttam pár pislákoló fényt, és azt követve egy üvöltöző emberekkel teli terembe kerültem. Átvergődtem a tömegen, és megláttam, hogy miért kiabál mindenki. Egy ringben Nate és Matt volt, dühtől eltorzult arccal. Egy másik álmomban összeházasodtam Nate-tel. Boldogan néztem körbe, de mindenki arcáról lefagyott a mosoly, és a hátam mögött lévő személyre meredt. Visszafordultam és Nate helyett Matt állt ott.
- Alice!
- Egeen? – kérdeztem félálomban.Ez egy ’igen’ akart lenni.

- A rendőrségről telefonáltak – kezdett bele anya, én pedig már nem is voltam álmos – a műszaki osztályon van a telefonod, és nem tudják megjavítani. A memóriakártya is megvan, és nem veszett el róla semmi.
- Kérjék meg Pete-et! – süllyedtem vissza a puha párnák közé.
- Hogy?
- Pete ért ezekhez. Ő egy zseni ilyen téren.
- Biztos vagy benne?
- Igen. Egy pillanat – kezdtem el kutakodni az ágyam mellett lévő kis kupacban.
Miután találtam egy tollat, fogtam egy zsebkendőt, és leírtam Peter számát. Még szerdán, amikor elkértem Jeremy mobilját, akkor jegyeztem meg.
- Milyen nap van?
- Hétfő.
- Jó, Pete csak szerdán utazik a nagymamájához. Itt elérik – nyújtottam át a zsepit.
Anya kiment a szobámból és felhívta a rendőrséget. Hallottam, hogy többször is rákérdeznek, hogy biztos-e abban, hogy egy tizennégy éves fiú tud nekik segíteni. Hátamra fordultam és a plafont bámulva tervezgetni kezdtem. Ebéd után áthívom a lányokat. Lesz mit beszélnünk az biztos.
- Alice! – hallottam anya hangját valahonnan.
- Hm? – motyogtam.
- Elaludtál. Délután kettő óra van.
- Elaludtam?
- Igen. Liv és Angie azt kérdezi, hogy háromra átjöhetnek-e.
- Persze, addigra összeszedem magam.
Anya elhagyta a szobámat, én pedig nagy nehezen kimásztam a pihe puha ágyamból, és a gardróbomhoz sétáltam. Egy darabig kotorásztam a ruhák között, majd végül őszre való tekintettel barna összeállítást vettem elő. Miután felöltöztem, megágyaztam és kicsoszogtam ebédelni.
 Magammal vittem az egyik - még pár héttel ezelőtt – könyvtárból kikölcsönzött könyvet is. Cyn Balog könyvét olvasva, és közben ebédelve azt vettem észre, hogy anya valahogy furcsán mosolyogva néz engem. Letettem a könyvet és kérdően pillantottam felé, mire ő egy még nagyobb mosollyal megrázta a fejét. Újra felemeltem a könyvet és összevont szemöldökkel gondolkozni kezdtem. Bennem nincs semmi különös, a könyvben pedig… Ne már. A könyv címe Tündérszerelem. Szerelem. Gyorsan befejeztem a késői ebédemet, és elpakoltam (volna) magam után, de anya elhessegetett a konyhából.
 Ágyamon ülve, falnak dőlve olvastam háromig, amikor percre pontosan betoppantak a legjobb barátnőim. Csoportos ölelés után bevonultunk a szobámba, és már dobtam volna le a párnát oda, ahol Angie ki szokott feküdni a szőnyegemen, de megállított.
- Ne. Házi őrizetben vagy?
- Mi? – értetlenkedtem. - Kijöhetsz? – kérdezte Liv. 

- Mégis hova?
- Random sétálni, vagy beülni valahova – vont vállat szőke barátnőm.
- Nem tudom… Még nem kérdezgettem anyáékat ilyesmiről.
- Van valami, amivel bebiztosíthatod magad?
- Másfél napig szinte csak aludtam és ettem. Bocsi, nem nagyon tudok még koncentrálni.
- Van valami olyasmi, ha megmondod anyukádnak, akkor elenged?
- Ez egy elég hülye mondat volt, de nagyjából értem. Azt hiszem, van.
- Oké, ezzel kellett volna kezdened – indult kifelé a szobámból Angie.
- Mrs. Browns meg tetszik engedni, hogy Alice eljöjjön velünk pár órára? – állt meg kedvesen mosolyogva göndör hajú barátnőm.
- Nem is tudom lányok… - kezdett bele anya az aggodalmaskodásba, és rám nézett.
- Nyugi, anyu. Jól vagyok, és kellene egy kis frisslevegő. Plusz jó lenne, ha kimozdulnék egy kicsit…
Anya még mindig kételkedően nézett ránk, ezért bedobtam a biztosítékot – ahogy Angie nevezte.
- Nem csak hárman leszünk – nézetem barátnőimre, akik egyetértően bólogatni kezdtek – Ott lesz Jas, Scarlette, Sophie, Camil, meg még páran. Austin és Nate is.
Nate nevének elhangzása után anya kicsit megkönnyebbülten nézett ránk.
- Értem – bólintott anya – Szóval az egész crew?
- Nagyjából igen – mosolyogtam.
- Nagyjából?
- Lehet Tif és Dan nem tud jönni…
- Jó – sóhajtott – Menjetek. De mire érsz haza?
- Fél tizenkettő? – vágtam rá, de rögtön megbántam.
- Hogy?
- Tizenegy? – kérdeztem, de anya tekintete miatt újra kijavítottam magam – Tízre itthon leszek?
- Rendben.

- Szóval mi vagyunk a crew mi? – bökött oldalba Angie az utcán, mire elnevettem magam.
- Anyu így hív minket. Mármint a balhés csapatot… Egyébként pontosan hányan is vagyunk?
- Itt vagyunk mi hárman.
- És még Jas, Scarlette, Sophie, Camil, Brooke, Kyra, Rose, Nessa, Lora, Amy, Tif… - sorolta Liv.
- Ez eddig tizennégy.
- Meg Austin, Nate, Dave, Jer, Pete, Dan.
- Húsz – számoltam fejben. - Hát mit ne mondjak, vagyunk egypáran – vigyorgott Angie. 

- Egypáran? – néztem rá barátnőmre – Ezt a húszas bandát a tanároknak élmény fegyelmezni.
- Nagyon nagy sajnálattal kell közölnöm, de nem jött nekik nyolc év alatt még össze – vágott szomorú fejet Liv.
- Én azon is csodálkozom, hogy elmertek velünk menni múlt éven Párizsba, osztálykirándulásra.
Sztorizgatva, nevetve sétáltunk lefelé a kertvárosban, majd a patak menti földúton a FourSeason tó felé.
- Mi volt a pontos biztosítékod? – érdeklődött Angie – a crew?
- Nate.
- Nate? – döbbent le minkét BFF-em.
- A kijelölt dokim bebeszélte nekik, hogy mivel megmentett, ezért úgy érzem, hogy hálával tartozok neki. Meg, hogy teljesen össze vagyok zavarodva, és azt hiszem, hogy szerelmes vagyok belé…
- Lassíts! – intett le Angie – Milyen kijelölt doki?
- Dilidoki.
- Miért kellene neked dilidoki?
- A rendőrség szerint még fiatal vagyok, és segít feldolgozni az elmúlt hét eseményeit…
- De ehelyett? – nézett rám Liv.
- Feldolgozás helyett felhúzott.
- Kiakadtál mi? – vigyorgott Angie.
- Bemutattam neki az Alice Carmen Browns - eredeti, vágatlan - Kiakadás című darabot.
- És mi történt?
- Hazamentünk – vontam vállat.
- Szüleid? – érdeklődött Liv.
- Ha a doki felhívta őket, és elmondta, akkor tudják. Én nem szóltam semmit.
Időközben elértünk a 4S tónak azon részére, ahol kijelölt tűzgyújtó helyek vannak, körberakta vastag, ülésre alkalmas farönkökkel.
- Alice! – tűnt elő a sötétből Jas, és megölelt.
Ahogy közelebb értünk immár négyen, egyre több alakot ismertem fel a félhomályban. Öleléssel fogadott minket mindenki, majd körbeültünk a farönkökön.
- Nem kell aggódnod. Tudat alatt az igazat mondtad – fordult felém Angie.
- Megszokás – vontam vállat – Valahogy éreztem, hogy nem csak hárman leszünk.
- Barmok! – röhögött Amy.
- Mi történt? – kérdezte Liv.
- Ezek a nem normálisoknak csak a szájuk nagy! Nem tudnak tüzet rakni!
- Ugye az nem az, amire gondolok – szörnyedt el Sophie, a Dave kezében lévő dobozra nézve.- Nyugi, ez csak egy kis tűzgyújtó zselé – nyugtatta meg a társaságot Dave. 

- És tudod használni? – érdeklődött Nessa.
A tűzrakó hely körül álló fiúk között nagy csend állt be.
- Oké – álltam fel.
- Adjátok azt ide – fejezte be a mondandóm Jas.
 A fiú engedelmesen átadtak nekünk minden tűzgyújtáshoz szükséges eszközt, és kényelembe helyezték magukat.
 Lora kiszedte az összes fahasábot, Brooke pedig az összedobált újságokat. Egy napilapot elvéve kiterítettem a betonból kiöntött tűzrakó helyen, majd két hasábot egymásnak döntöttem rajta. Közé beraktam pár összegyűrt papírt és óvatosan – hogy össze ne dőljön az eddigi munkám – körberaktam még pár fahasábbal. Scarlette átnyújtotta a tűzgyújtó zselét, én pedig letekertem a kupakját, és egy vastag csíkot nyomtam az előttem lévő fára, majd továbbadtam Camil-nek, aki megismételte ugyanezt. Miután minden hasábon lett egy kis zselé, felálltunk és hátráltunk pár lépést.
- Austin, te jössz! – szólt hátra Kyra.
Austin elővett a zsebéből egy öngyújtót, Jer pedig a kezébe adott egy összecsavart újságot. Aus meggyújtotta a végét, majd a rakás közepébe nyomta.
- És most? – hallottam Dan hangját a hátam mögül.
- Figyelj – vigyorogtam.
Pár pillanat múlva, egy pattanást követően belobbant a tábortűz. A lángok felcsaptak a végtelen égbe, majd pillanatok alatt visszazuhant, és rendes, tábortűzként lobogott tovább.
- Hol tanultál te ilyet? – ölelt át hátulról két kar.
- Túl sok filmet néztem – vontam vállat mosolyogva – És voltam már néhány kerti partin.
- Nate, nem ültök le? – fordult felénk Tif.
- De – válaszolt mosolyogva Nate, majd egy puszit nyomott a fejemre, elengedett.
Összekulcsolt kézzel ültünk le az egyetlen szabad helyre. Régóta miénk ez a tűzrakó hely. Bár biztos, hogy turisták szoktak itt ülni, de iskolák közötti törzshelyként tekintünk rá, akkor a miénk. A crewnak bele van vésve a farönkökbe a kezdőbetűs jelölése.
- Alice – szólított meg Pete.
- Hm?
- Sikerült megcsinálni a telefonod – nyújtotta át Pete a mobilom - Mondtam a rendőröknek, hogy úgyis találkozunk, ezért odaadták, hogy majd adjam vissza. Nem hiányzik róla semmi.
- Köszönöm.
- Ki kér pillecukrot? – nézett körbe Rose.
Szinte egyszerre csillant fel mindenkinek a szeme a pillecukor szó hallatán. Rose a háta mögül elővett négy zacskó édességet és minden rönkhöz egyet dobott.- Ha elfogyna, van még. 

Dave és Jer előkerítették a sütőbotjainkat, én pedig végre újra éreztem azt, amit egy hete már nem. Biztonság. Nyugalom. Egy hely olyan emberekkel, akik nem emlékeztetnek semmire, és nem erőltetnek semmit.
- És mond csak Nate – tette vissza botját Angie a tűzbe – Hogy találtad meg Alice-t?
Erre a történetre már mindenki kíváncsi volt. Egy emberként fordultunk Nate felé, várva, hogy belekezdjen.
- Pénteken, ofői után, amikor leléptem – kezdett bele Nate – Austin utolért az udvaron. Addigra már végre megértettem Claire-rel, hogy nem járunk. Kicsit ki voltam, és elegem volt a tehetetlenségből. Rossz volt nézni, hogy mindenki csak bámul ki a fejéből. Ezért elindultam egyedül. Végül a McDonald’s-nál találtam magam, éhesen. Elindult befelé, hogy vegyek valamit ebédre, amikor megláttam a kocsit. Előkaptam a telefonom, hogy biztos legyek benne, és háromszor is ellenőriztem a rendszám meglévő részét. Pár perc múlva kijött az a vörös hajú nő, meg a szőke hapsi és kajával felpakolva beszálltak a kocsiba. Mivel péntek volt és ebédidő, a forgalom lassan haladt, így tudtam követni az autót. Egy részen azt hittem elvesztettem, de amikor megláttam, hogy melyik útra fordult rá, akkor eszembe jutott, hogy azaz út csak egyfelé visz. Levágtam a Parkerdőn az utat. Egy kis idő múlva újra feltűnt az autó, és követni kezdtem az út mentén, az erdőben. A háznál elbújtam az egyik bokorban, és megvártam még bemennek a házba. Körbejártam a telket, de nem találtam mást, csak a kapuhoz közel lévő sarokban rozsdásodni a rácsot. Nálam volt a zsebkésem, és próba-szerencse alapon megpiszkáltam a kerítést. Amikor hallottam, hogy újra kijönnek, visszatettem a rácsot, és megvártam még lelépnek. Beszöktem és megláttam, hogy Carmen fenn van a padláson. Nem tudtam, hogy bárki más lenne a házban, ezért rohantam. Az ajtó mellett lévő vázában lévő virág fal felöli részére volt ráakasztva a kulcs… - foglalta össze röviden Nate a megmentési akcióm – a többire pedig már gondolom, rájöttetek.
Mindenki feldolgozta magában a történetet, és összerakta a hiányzó részeket.
- Nekem is lenne egy kérdésem – néztem fel – Hogy tudták meg a rendőrök, hogy hol vagyok?
- Ez egyszerű – mosolyodott el Angie – Pénteken volt egy hete, hogy el… nos… tudod. És a rendőrök elmentek a szüleidhez, hogy megbeszéljék mire jutottak eddig. Én is átmentem, kíváncsi voltam. Már épp el akartam mondani, hogy mi találtunk valami használhatót, amikor megjött az SMS.
- Értem – biccentettem – De ha te biciklivel voltál, ők meg autóval… Te hogyhogy előbb ideértél?
- Ahogy te is mondtad, én biciklivel voltam. Rövidebb úton jöttem, és nem kerültem dugóba sem.
- Rejtély megoldva – mosolyodtam el – Figy, kérhetnék valamit? – néztem körbe.
- Persze – jött az egyértelmű válasz.- Felejtsük el ezt az egészet. Mármint… tudom, hogy ezt valószínűleg nem fogjuk soha elfelejteni, de… Ne hozzuk fel többet. Ne mondjatok olyat, hogy „Amikor elraboltak…” vagy olyat, hogy „Amíg te…tudod” hanem mondjatok annyit, hogy múlt pénteken, vagy múlt szerdán. 

- Rendben – bólintott mindenki.
- Van valakinél ketchup? – nézegette a megsült pillecukrát Dan.
- Te nem vagy jól – röhögte el magát Amy.

Mivel ebben a részben nem volt egyetlen egy dal sem [hogy tehettem ilyet?:O] ezért, egy Adam Lambert számot berakok ide nektek.[Én nem rég hallottam egy PLL részben, és rákerestem]