4. Fejezet

Holááá! :D
Boldog Húsvéti Ünnepeket Minden Kedves Olvasómnak! :)
C.

„Traveling in a fried-out combie, On a hippie trail, head full of zombie, I met a strange lady, she made me nervous, She took me in and gave me breakfast, And she said, "Do you come from a land down under? Where women glow and men plunder?” – szólt az ébresztőm(?). Melyik agykárosult állította át az ébresztőmet? Egyáltalán kinél volt a telefonom? Tegnap színházból jövet… elég sok mindenkinél. Kissé morcosan öltöztem fel és azon gondolkodtam, hogy állok bosszút ezért. Anyunak megint korábban be kellett mennie, így egyedül ültem és olvastam az asztalnál, amikor eszembe jutott, hogy elvbe ma franciából írunk. Átnéztem a közmondásokat, aztán bedobtam a táskámba a füzetet és elindultam suliba. Útközben – szokásomhoz híven – zenét hallgattam. Reggelemet Jessie J dobta fel a Who’s Laughing Now című számával. Ismétlésre állítva baktattam a suli felé. - Szerintem… - hallottam Austin hangját, de aztán észrevette, hogy közeledek és elhallgatott. 

 Ez fura volt, de úgy tettem, mint aki nem hallotta és ledobtam a cuccom melléjük. Lejjebb vettem a hangerőből és végignéztem a társaságon. 

- Oké. Ki volt? – pillantottam körbe. 

Austin, Nate, Jeremy, Dave és Andrew a földet kémlelték, a lányok viszont kérdően néztek rám. 

- Mi történt? – kérdezte Rose. 

- Valamelyik elmeroggyant átállította az ébresztőm. 

- Oh. És mire? – érdeklődött Nessa. 

- Met At Work ”csodálatos” Land Down Under dalára.

Nate nevetni kezdett, de köhögéssel álcázta. Ő volt? - biccentettem Nate felé, Austinra nézve, mire ő csak óvatosan elmosolyodott.

- Oké, fogalmam sincs ki volt, de nem is érdekel – ráztam meg a fejemet – Viszont, ha kiderül, hogy ki volt az nagyot fog égni. 

- Mert? – emelte fel a fejét Jeremy. 

- Miért lenne meg neki egy ilyen dal? – kérdeztem vissza. 

- Jogos – biccentett Dave.

A társaságunk gyorsan gyarapodott és ez Mrs. Robertsnek is feltűnt. Kómásnak néztünk a tanárnőre, amikor kivágta az ajtót. 

- 8.a! Azonnal elindul befelé!

- Mert? Máris csengettek? Még fél nyolc sincs! – nézett értetlenül Sophie. 

- Még nem csengettek be, de ne mondjam még egyszer! Indítsatok befelé! 

- Nem – közölte Amy teljes nyugalommal – Amíg meg nem mondja miért. 

Az udvaron állok néma hallgatták ezt a beszélgetést. Egyesek egy újabb reggeli balhé arccal néztek minket, mások pedig egy hű de bátor vagy tekintettel figyelték Amy-t. 

- Hogy mondod? – vonta össze szemöldökét Mrs. Roberts. 

- Mért kellene bemennünk előbb? – kérdezte Jasmine is, mire a tanárnő sóhajtott és belekezdett. 

- Felelősségemnek érzem, hogy a társaságotok egy újabb műsorral ne rontsa az interneten az iskola hírnevét. Továbbá ha megtudom, hogy ki a felelős azokért a feltöltött videóért, nem ússza meg büntetés nélkül. 

- De hát nem is esik az eső! – játszotta a hülyét Andrew. 

- Belőletek még azt is kinézem, hogy esőtáncot jártok! – morogta Mrs. Roberts. Austin hirtelen ötlettől vezérelve leugrott a dobogóról és indiánszökdelésbe kezdett, körbe-körbe előttünk a kavicsos részen. Nate, Dave és Jeremy követte, majd egyre hangosabban azt kántálták, hogy pluie*. 

- Foster! Lawson! Evans! Hayes! Hagyjátok abba most rögtön! Azonnal elindul befelé az egész 8.! – kiabálta imádott tanárunk.

 Austin, Nate, Dave és Jeremy megbontva a kört, libasorba szökdelt be az ajtón. Felkaptuk a saját táskánkat és a fiúkét is, majd elindult elsőnek Tiffany Nate táskájával, aztán én Austin-éval, mögöttem Olive Dave-ével utána pedig Angie Jeremy-ével. A sort a többiek rendezetlen csordára emlékeztető alakzata zárta. Amikor beléptem a suliba ”véletlenül” kirúgtam az ajtót kitámasztó fát és gyanútlanul mentem tovább. A csoport legvégén lévő Amy ezt észrevette és egy hirtelen pillanatban becsukta maga után az ajtót. Az ajtó csattanása utána mindenki rohanni kezdett. Csak kíváncsiságképp hátrapillantottam és megláttam Mrs. Roberts dühös arcát amint feszegeti az ajtót, eredménytelenül. Kellett a sulinak lecserélni az ajtókon a zárakat biztonságosabbra. Fent a teremben senki nem tudta abbahagyni a röhögést, valószínűleg még a földszint is tőlünk zengett.  

- Zárjátok be az ajtót is! – nyögte be Dan, mire – ha ez lehetséges – még jobban röhögtünk. 

- Nincs is kulcsunk! – törölgettem a szemem. 

- Csórjunk a takarítótól! – vágta rá Dave.

Lassan mindenki visszatért a szokásos tevékenységéhez. A fiúk kulcsszerzési tervet tárgyalták, Kyra, Jasmine és Brooke Barca meccsről beszélgetetett, Scarlette franciát ismételgette, Nessa előpakolt órára, Rose vidámon dúdolt valamit, Amy zenét hallgatva ül a padon, Lora One Direction-ös cikket olvasott, Liv pedig boldogan mesélt valami lovas filmről Angienek. St. Paul-os csendélet. A következő pillanatban kivágódott a terem ajtaja és mindenki döbbenten kapta oda a fejét. 

- És még mi ne rongáljuk a berendezést – motyogta Amy. 

- 8.a! Csak, hogy tudjátok nem volt vicces! Megint sikerült jelenetet rendeznetek már kora reggel! – kiabált Mrs. Roberts. - Nem is tudom milyen büntetést adjak nektek! Teremfogság, iskolarádió megvonás… Egyik sem érdekel már titeket! Mindenre találtok megoldást! – vette kicsit halkabbra és elgondolkozott – Most először nem kaptok büntetést! De legközelebb ne higgyétek, hogy megússzátok! Addigra kitalálok valamit, amit megemlegettek! – ment ki a teremből.  

- Azta! – döbbent meg Jeremy – Kifogtunk Mrs. Roberts-en! 

Az osztályban olyan üdvrivalgás tört ki, hogy meg se hallottuk a csengőt, annyira örültünk a fejünknek, hogy sikerült kifogni, a minket állandóan fegyelmező tanáron.

- Gyerekek! Óra van! – kapcsolta be a digitális táblát Mrs. Graham. 

Az osztály két csoportra vált és elindult a maga órájára. 

- Tanárnőnek tisztelettel jelentem, nem hiányzik senki! Ma 2013. október 27.-e van és szerda – jelentettem, majd a helyemre mentem. 

Az óra témája Shakespeare volt. Én – mint mindig – érdeklődéssel hallgattam, de nagyon úgy tűnt, hogy Andrew bealszik. Jelzőcsengőkor feladta a házit Mrs. Graham, mi pedig összepakolhattunk, majd nekiálltunk tízóraizni. 

- Jövő órára ne felejtsétek elhozni a Rómeó és Júliát! – ment ki a teremből a tanárnő. Az osztály többi része lassan visszatért, eléggé leamortizálódva. - Na, mit vettetek? – érdeklődött Rose. 

- Valami szart! – vágta rá Dave. 

- Esetleg érthetően? – kérdezte Nessa. 

- Geometriai szerkesztést? Öm… forgatás, eltolás… ilyesmik – vont vállat Amy. 

- Uff. Utálom a geometriát – dünnyögtem. 

- Van körzőtök? – kérdezte Liv. 

- Aha. De miért kell? Francia lesz nem? – szólalt meg Dan. 

- Igen, de otthon hagytam véletlenül – nézett kétségbeesetten Liv.

- Tessék – repült egy körző tokjában felénk. 

- Dave! – szóltam rá, miután épphogy csak elkaptam és nem találta fejbe padtársamat. 

- Bocs. 

- Kéne, egy kis segítsék! – szólalt meg Pete, mi pedig olyan Hallgatlak, mi kell? nézéssel figyeltük. 

- Kellenének számok a szünetekbe. Két napja nem volt sulirádió és nem is gondolkodtam semmin.

- Mit szólnál Rage Aganist The Machine-hez? Vagy Falling In Reverse-hez? – nyomkodta a telefonját Amy.

- Nem jó! Akkor megint megvonás lesz – rázta a fejét Pete.

- A fenét nem jó! Az ízlésük az tuti nem… - morgott Amy és előszedte a szendvicsét. 

- Oké, és mit szólsz… - kezdtem görgetni fel le a zenelistám. Mire becsengettek összehoztuk mindkét szünetre a dallistát. 

- Köszi – biccentett Pete és zsebébe gyűrte a papírt. 

- Bonjour! – köszöntött a csengővel egyszerre Mrs. Benson.

- Bonjour! – köszöntünk mi is.

- Akkor – tette le a cuccait franciatanárunk – vegyetek elő egy lapot! 

- Mi? – kérdezte mindenki egyszerre. 

- Megbeszéltük nem? A közmondásokból egy röpdolgozatot ma írtok – nézett körbe Mrs. Benson.

- De hisz tegnap színház volt… Olyankor másnap sose írtunk semmiből – tiltakozott az osztály. 

- Tegnap megegyeztünk, hogy írunk, nem? 

- De tanárnő! – szólaltam meg.

- Nem Alice! Tegnap ebbe egyezett bele mindenki! Szólhattatok volna akkor! Olyan nehéz megtanulni harmincegy közmondást? 

- Úgy, hogy este nyolc után érünk haza, igen! - morogta Camil. 

- Akkor legalább tegyük át holnapra! – hallottam Scarlette hangját mellőlünk. 

- Sajnálom Scarlette, de nem lehet – kereste ki közmondásos lapját Mrs. Benson. 

- Ha nem sikerül jól, akkor lehet majd javítani? – próbálkoztam tovább.

Bár én tanultam, de ahogy körbenéztem az osztály nagy része nem hiszem. 

- Miután kijavítottam, szóba lehet felelni, és akkor azt a jegyet írom be. Így jó? – sóhajtott a tanárnő. 

- Igen – könnyebbült meg az osztály egyszerre.

 Mindenki előkeresett egy lapot és felírta a nevét, osztályát, rendesebbek még a dátumot is. Tizenöt, plusz egy joker közmondás volt. Általában ha szódolgozatot írunk, vagy hasonlót akkor mindig van egy joker. Ha egy szót – vagy ez esetben közmondást – nem tudunk, de a jokert igen, akkor az kiváltja és hibátlan a dolgozat. Sophie, Scarlette, Brooke és én tanultunk. Mindenki más előtt egy üres lap hevert, esetleg egy-egy mondat volt rajta. Kettőt nem tudtam, de a jokert igen, így megvan az ötös egy hibával. Liv-nek, Amy-nek és Camil-nak tudtam csak súgni. Scarlette súgott Jasmine-nek, aki az előtte ülő Rose-nak, róla pedig a mellette ülő Nessa másolta. Sophie segített Angie-nek és Brooke Kyra-nak. Mire a fiúknak is tudtunk volna segíteni, letelt az idő és ki kellett vinni a dolgozatokat. 

- Szép póló – dicsért meg Mrs. Benson.

 Végignéztem magamon, egy piros rövid ujjút viseltem, amin egy rózsaszín ’Bonjour’ felirat volt, hozzá pedig egy vajszínű csőnadrágot vettem fel. 

- Köszönöm – mosolyodtam el, majd a helyemre mentem. A francia óra maradék részében a tegnapi előadásról beszélgettünk. Ilyenkor mindenki szereti, hogy az osztályfőnökünk a franciatanárnő. 

- És amikor Ariel… - kezdte Austin, aztán elhallgatott.

- Igen? – kérdezte Mrs. Benson. 

- Rájött, hogy Ren-t szereti, az olyan aranyos jelenet volt – improvizált gyorsan, mire mindenki felröhögött, csak a tanárnő állt értetlenül a dolog előtt.     

 Jelzőcsengőkor Pete lesietett a suli rádió termébe, hogy kicsengetéskor már el is induljon az első dal. Mrs. Benson összerakta a cuccát, majd az elől ülőkkel beszélgetett, a többiek pedig azt csináltak, amit akartak. Elővettem a Nézz az égre! című kölcsönkapott könyvet és fellapoztam az utolsó oldalait. Szinte kizártam a külvilágot és azon izgultam, hogy mi lesz Lucas-szal és Bianka-val, amikor valaki lenyomta a könyvet a kezembe és egy sikolymaszkban elkiáltotta magát – Búúú! 

- Nagyon vicces vagy! – meredtem póker arccel Nate-re, aki a körülöttünk állókkal egyaránt meglepettnek látszott. 

- Meg sem ijedsz? – vette le a maszkot. 

- Miért? Meg kellene? – csuktam össze a könyvet. 

- Ne má’, hogy nem hallottad mekkorát sikított Lora! – nézett rám nagy szemekkel Dave. Lora felé fordultam, aki csak elnevette magát. 

- Nem ijedek meg ilyen hülyeségektől – ráztam a fejem. 

- Horror? – érdeklődött Jeremy, mire a válaszom megint csak fejrázás volt. 

- Akkor gyere el velem moziba péntek délután – szólalt meg hirtelen Nate. 

- He? – vágtam igen értelmes arcot. 

- Péntektől horrorfilmeket vetítenek, mivel Halooween lesz! Gyere el velem, és akkor meglátjuk, hogy mennyire vagy ijedős – magyarázta, én pedig elgondolkodtam. 

Nem vagyok az a „hú de nagyon ijedős” típus, de azért mégiscsak egy horror a moziba, ami általában elég durva. És még ott van a fogadalmam is, ráadásként Angie és Liv is figyelmezetően néz rám. 

- Csak nem beijedtél? – húzott Nate. 

- Nem. Elmegyek veled! – döntöttem. 

- Gyerekek azonnal induljatok lefelé! – szólt be mérgesen az ügyeletes tanár a terembe, és csak akkor vettük észre, hogy már rég szünet van.

- Indulunk! – kiáltotta Andrew.

Megvártam még Olive és Angela és felöltözik és lementünk szünetbe. Nem ültünk fel a szokásos helyünkre, hanem suli köröket sétáltunk, ami abból áll, hogy a lehető legnagyobb ívben körbesétáljuk az udvart.

- Miért mondtál neki igent? – támadott le rövid hallgatás után Angie. 

- Hé, csak nem akarta, hogy ijedősnek nézzék! – védett Liv. 

Egész jól elveszekedtek, én pedig gondolataimba merülve hallgattam Taio Cruz There She Goes számát. Miért hívott el, hisz van barátnője. És elvbe boldogot is, már amennyire hallottam a hetedikesek nyávogásából. Miért nem elégszik meg azzal, hogy nem vagyok ijedős? Miért kell pénteken moziba mennem vele? És Matt-nek is pénteket ígértem, bár még nem beszéltünk meg közös időpontot… Majd megkérem Nate-et, hogy délutáni adásra menjünk és akkor, ha esetleg Matt is, akkor akarna elvinni valahova, mondhatom, hogy a barátaimmal megyünk moziba, tegyük egy-két órával későbbre.

- Hé! – szakítottam meg legjobb barátnőim vitáját – Elmegyek vele egy hülye horrorfilmre. Ennyi. Moziba úgy se lehet beszélgetni. Csak ülünk egymás mellett és nézzük a filmet. 

- De moziba csak randira mennek! Vagy nagyobb baráti társaság délutáni programként. Viszont ti csak ketten mentek! – vázolta fel Angie elméletét. 

- De van barátnője – emlékeztettem, mire mindhárman elgondolkoztunk, hogy akkor miért hívott el moziba. Utunk a mi társaságunkhoz vitt, akik szokás szerint hangosak és jókedvűek voltak. 

- Hol jártál báránykám? – ölelte át a vállam Austin. 

- Miért akarod te azt tudni? – mosolyogtam. 

- Csak, hogy tudjam, nem keveredtél bajba. 

- Megnyugtatlak, hogy semmi ilyesmi nem történt. Úgy döntöttem kerülöm a bajt és jó kislány leszek – vigyorogtam, mire mindenki felröhögött. 

- Te meg a jó kislányság! – hallottam Nate hangját. 

- Igen – háborodtam fel – Mi bajod vele? 

- Sose voltál te jó! 

- De igen! Austin ovi óta ismer. Ő tanúsíthatja. 

- Sajnálom Alice, de már oviba nem babáztál, hanem velem legóztál. Egyik alkalommal egy srác elvette egy darabot, és te megkérted, hogy adja vissza, de miután nem engedelmeskedett, elkezdted ütögetni.

- Gondolom ezután sarokba is állítottak – nevettem fel. - Ja, de megoldottuk. Odavittem az eddig kész legóházat és tovább építettük – nyomott egy puszit az arcomra. 

- Azta! Alice Harcias Browns – röhögött Dave. 

A rádióból felcsendült Taio egy újabb száma, a Troublemaker, mire megint ránk jött a röhöghetnék, hisz Pete nem is tudta volna jobbkor berakni ezt a helyzethez illő számot.

- Szijjasztok! – ”köszönt” Eliza az egyik hetedikes – Andrew, beszélhetnék veled? – simította végig a fiú karját. 

- Mondjad – fordult felé Andrew.

- Négyszemközt gondoltam…

- Mondhatod nyugodtan, ők úgyse adják tovább – mutatott körbe osztálytársunk. 

- Meg tudnád kérni Pete-et, hogy következő szünetbe rakja be a Gangnam Style-t? – kérdezte Eliza lehalkított hangon, de nem elég halkan ahhoz, hogy mi ne halljuk.  

- Olyan szar zenét mi nem hallgatunk – röhögte ki Jeremy.

Nekünk se kellett több, szinte már sírtunk, és fájt az oldalunk annyit nevettünk a szerencsétlen törpén. A hetedikes lány gyorsan lelépett és visszament a tőlünk nem messze álló osztálytársaihoz. Becsengetéskor visszafojtott nevetéssel hallgattuk, hogy „mekkora tahók a fiúk az osztályunkba”, ugyanis a hetedikesek mellettünk sorakoztak. 

- Gratulálok 8.a! Elfogadható dalt is ismertek! – ”dicsért” meg az ügyeletes tanár minket.

- Köszönjünk – kiabálták a fiúk a sor végéről.

Újabb hóbortjuk, hogy váratlan időben felugranak a másik hátára, és ha nem vágódnak el, akkor versenyeznek. Eddig egy szerencsétlen eset történt, amikor Dave hátára ugrott fel Austin és mivel ez tök hirtelen jött Dave megingott és Austinnal együtt bezúgtak a tanáriba. Ők egy „Elnézést, megcsúsztunk” mondattal elintézték.   

 Most Austin hátára ugrott Nate, és Jeremy-éje Dave. Egymást lökdösve futottak az osztályig, mi pedig utánuk siettünk, hogy megtudjuk az eredményt. A hetedikes lányok idegesítően viháncoltak, amikor valamelyik fiú hozzájuk ért. Egy pillanatig azt hittük, hogy Jeremy nekimegy az ajtó nem nyitható felének, de ehelyett egyszerre estek be a terembe. 

- Hát ez döntetlen lett fiúk – szólalt meg bíró szerepében Arts tanár úr – De ha kérhetnék halkabban, mert nem szeretném, ha megint átjönne egy kolléga.

Nate és Dave leugrottak a „lovuk” hátáról és a helyükre mentek a maguk sajátos laza tempójukban. 

- Vigyázz Alice! Jövök! – szólt Jasmine és a padokon lépkedve leült Amy helyére. 

- Alice! – szólt hátam mögül Brooke – Végeztél a második résszel?

- Szünetbe fejeztem be… miért? – fordultam meg.

- Itt a harmadik rész – cseréltünk könyvet. 

- Köszi – fordultam vissza. 

- Úgy mégis mennyi idő alatt olvasol el egy könyvet? – érdeklődött Jas. - Témától és időtől függ – raktam el a könyvet – Miért? 

- Mindegy. Kicsit változott a forró csokizás. 

- Ezt, hogy érted? 

- Csak annyi, hogy többen leszünk – nyugtatott meg Jasmine. 

- Pontosabban?  

- Te, én, Scarlette, Kyra, Brooke, Rose, Nessa, Lora, Amy, Camil, Sophie, Tiffany, Nate, Austin, Dave, Jeremy, Andrew, Dan – sorolta. 

- És ez egy háromfős programnak indult – mosolyogtam. 

- Ja. Liv-et és Angie-t nem kérdezted még? 

- Még nem. Egy pillanat – körbenéztem, és amikor megtaláltam a kérdéses személyeket odakiáltottam – Angie! Liv! Mit csináltok délután? 

- Ajándékot vásárolunk, utána Angie elkísért lovagolni – szólt vissza Liv – Nem akarsz velünk jönni? 

- Most nem tudok, bocsi. 

- Semmi gond. Miért kérdezted? – szólalt meg Angie is. 

- Csak délután forró csokizni megyünk… egypáran – feleltem, mire Jas elnevette magát a csapatunk számát meghatározó szóhasználatomnál.

- És mikor indulunk? – kérdeztem. 

- Órák után. 

Egész technika órát végigterveztük majd körbementünk, hogy mindenkinek jó-e az időpont. Kicsengetéskor egy emberként vonultunk ki az udvarra, az ügyeletes tanár meglepetésére. 

- Most komolyan tizennyolcan megyünk forró csokizni? – kérdezte Dan. 

- Ja – válaszolt Amy és tovább dúdolta Flo Rida Good Feeling-jét. 

- Nem fognak minket kitiltani? – röhögött fel Dave. 

- Most miért? Mi példái vagyunk a normális embereknek! – mondta komolyan Austin, mire mindenki elnevette magát. 

Hangulathoz illően a következő szám Olly Murs ft. Flo Rida Troublemaker-je volt. Hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam a mobilom és elkunyiztam Jeremy-ét. Kimásoltam egy számot és visszaadtam telefonját Jer-nek, majd elküldtem egy SMS-t. 

- Miért kellett neked Pete száma? – értetlenkedett.

- Mindjárt megtudod – válaszoltam mosolyogva.

Úgy fél perccel később Flo Rida Let It Roll-ja helyett Green Day Oh Love-ja szólalt meg a hangszórókból. Amy meghallva a számot boldogan kezdte énekelgetni, amihez én is csatlakoztam. A szám végére be is csengettek és lehangoltan ballagtunk matekra/irodalomra. Mondhatni nekem a matek kész szenvedés volt. Addig értettem, hogy merre van a mínuszos és merre van a pluszos forgatás, de hogy pontosan hogyan forgatom az már sötétség volt. 

- Következő órán még gyakoroljuk! – búcsúzott a tanárnő óra végén. 

- Ez a negyvenöt perc teljesen leszívta az agyam – dünnyögtem agyonradírozott füzetemre hajolva. 

- Dettó – hallottam egy-két helyről.

- Pedig ez tök egyszerű – fordult felém Sophie, mire kapott egypár ideges pillantást.

– Oké. Nem szóltam – tette fel védekezően kezeit barátnőm.

Az osztály másik fele nagy röhögés közepette jött be a terembe. 

- Na, veletek meg mi történt? – kérdezte Camil. 

- Ez a nem normális… - kezdte Lora, de nem bírta befejezni. 

- Dan… - próbálkozott Austin – Mrs. Graham megkérdezte, hogy mit tudunk Shakespeare-ről… és Dan azt válaszolta, hogy… biztos szerette a shake-et. 

Ennyi kellet nekünk is, egy nehéz matek után rögtön megjött a kedvünk. 

- Szerintetek bejön valaki nyelvtanra? – kérdezte Sophie. 

- Gondolom a tanár – felelte Dan, én pedig azon gondolkoztam volt-e már olyan nap, hogy nem nevettünk valamin. 

- De nincs tanár – szállt be a beszélgetésbe Camil. 

- Hogy-hogy nincs? – értetlenkedett Andrew.

- Úgy, hogy beteg lett – válaszolt Sophie.

Becsengetéskor még mindig azt találgattuk, hogy vajon kit küldnek, de mivel öt perc múlva sem jött senki, már azon gondolkoztunk, hogy mit csináljunk.

- Nézzünk filmet? – dobtam fel az ötletet. 

- Oké. De mit? – kérdezte Pete és elővette a laptopját.

Hogy ő miért hordja magánál, az rejtély, de most jól jött. Összekötötte a táblával, és máris megnyitotta a Filmek mappáját. 

- Grimm? – kérdezte. 

- Inkább ne – válaszoltam kapásból. 

- Csak nem félnél? – kapott rá a témára Nate.

- Én nem, de Liv igen. 

- Oké. Grimm kilőve – szólt közbe Pete.

- Köszi – mondta Olive hálásan. 

- LOL megvan? – kérdezte Scarlette. 

- Lányos filmet nem nézünk – szólalt meg Dave is.

- Project X – nézte a filmlistát Pete.

- Tökéletes – válaszolta az osztály nagy része kórusban.

- De ezt csak akkor nézhetjük, ha mindenki csendbe marad, és nem röhög hangosan - közölte Pete.

- Értettük! – válaszoltuk, ugyancsak kórusban. 

Az óra további részében filmeztünk és szerencsénkre egy tanár se jött át. 

- Lesz még óránk? – állt fel kicsengetéskor Dan. 

- Még egy média – nyújtózott Lora.

- Mrs. Clark-kal – kiáltotta boldogan Dan – „Oh Love, Oh love. Won't you rain on me tonight” – jutott eszébe Green Day dala.

- Tudtommal médiaismeretek óra lesz - állt meg az ajtóban Mrs. Clark.- Igen, az lesz - válaszolta Dan.

- Akkor miért énekelgetsz itt, mint a bolondok?

- Hát már jókedvem se lehet? - értetlenkedett osztálytársunk, mire a tanárnő csak lemondóan megrázta a fejét és a tanári asztalhoz ment.

- Milyen órátok volt?

- Nyelvtan! - kiáltották egypáran.

- És mit csináltatok? - kérdezte Mrs. Clark.

- Ööö… miért? - kérdeztem vissza.

- Kellene a napló, hogy beírjam a jegyeket.

- Nem volt bent napló nálunk már egy jó ideje - töprengtem - A tanáriba biztos megtalálja.

A tanárnő motyogott valami köszönetfélét és a lehető leggyorsabban elhagyta a termünket.

- Most miért szólt be? Hisz én úúúgy imádom! - "szomorodott" el Dan.

- Nyugi, majd órán kikészítjük! – veregette hátba Austin. 

- Akkor a filmet hétfői rajzon befejezzük? – kérdezte Rose, egy időben a csengővel. 

- Milyen filmet? – lépett be a terembe médiatanárunk. 

- Azt a művészeti izét – vágta rá Amy. 

- Egy pillanatra megörültem, hogy kulturálódtok, de ezek szerint még a film címét se tudjátok – állt a tanári asztal mellé Mrs. Clark – Hetes még mindig nincs? 

- Még gondolkozik a film címén – szólt vissza Amy. 

- Milyen hangnemet engedsz meg magadnak kislányom? Azonnal add ide az ellenőrződ! 

- Nem is csinált semmit! – szólalt meg Lora.

- Ha nem fejezitek be és fél percen belül nincs itt ellőttem Amanda ellenőrzője, akkor beírok mindenkinek! – kelt ki magából Mrs. Clark. 

- Na, ez bepörgött! – röhögött fel Dave.

- Hogy mondod? – vonta össze szemöldökét a tanárnő. 

- Úgy értem, hogy már szeretném elkezdeni az órát. 

- Én is. Szóval hol az ellenőrző? És a hetes? 

- Itt – trappolt ki Amy és ledobta az ellenőrzőjét az asztalra. 

- Ez meg mi volt? Azt mondtam, hogy dobd? – kérdezte idegesen Mrs. Clark. 

- Akkor – emelte fel az ellenőrzőjét Amy és a lehető legóvatosabban, meg persze a leglassabban rakta vissza – Most jó? 

- Jelents! 

- Tanárnőnek tisztelettel jelentjük minden rendben! – mondta szinkronban Amy Lorával. 

- Milyen jelentés ez? Dátum? Hiányzó? – húzta fel újra magát ”imádott” tanárunk – Mindegy. Csak menjetek a helyetekre! Már így is tíz perc elment az órából. 

Csendben lapozgattuk a könyvünket, füzetünket és vártuk, hogy a tanárnő elmondja a feladatot. Úgy öt perc múlva Nate valamin felröhögött és a tanárnő felkapta a fejét. 

- Nathaniel te voltál az? Miért zavarod az órát? Miért nem csinálod a feladatod? 

- De még nem is mondta el, hogy mit kell csinálni… - értetlenkedett Nate.

- Nekem te ne feleselj! Azonnal indíts az igazgatóiba! – közölte mérgesen Mrs. Clark, mire mindenkiben megállt az ütő. 

- Nem hallottad mit mondtam? Indíts! – állt fel a tanárnő, mire én belerúgtam Amy székébe és fellendítettem a kezemet.

- Mit csinálsz? – suttogta ijedten Liv. 

- Tessék Alice?

- Odamehetek a kukához? – álltam fel.

- Mégis miért? 

- Kiköpném a rágóm – közöltem nemes egyszerűséggel és felfújtam az imént említett ételt, majd ráharapva egy nagyot durrant az. 

- Megáll az eszem! – fordult egész testével felém a tanárnő – Rágózol órán? Miért nem köpted ki szünetben? A házirendben benne van, hogy szigorúan tilos! Most indulsz az igazgató úrhoz. 

- Nekem nyolc – vontam vállat, majd elindultam az ajtó felé – Camil apudnak van órája? 

- Ja, a szomszédban! – biccentett a hetedikesek terme felé Camil.

Mrs. Clark idegesen nézett rám, aztán visszafordult Nate-hez. 

- Most! – tátogtam Olive-nek, aki belerúgott Amy székébe, ő pedig nagyokat kezdett csattogtatni a rágójával. 

- Ki rágózik még? – fordult körbe dühösen médiatanárunk. 

- Én! – lóbálta a kezét cinkostársam. 

- Indul Alice után! 

- Oké! 

Így már ketten mentünk az ajtó felé, amikor becsuktuk magunk mögött még hallottuk, hogy Mrs. Clark azt mondja: Aki még rágózik, az megy Alice és Amy után, a többi pedig csendben olvassa a következő anyagot és engem békén hagy! 

- Nem lesz baj? – állt meg Amy a hetedikesek terme előtt.

- Nem – mosolyodtam el, majd bekopogtam. 

- Tessék – hallottuk bentről.

Mikor beléptünk, Ackland tanár úr nagyon meglepődött, valószínűleg nem ránk számított. 

- Miben segíthetek lányok?

- Mrs. Clark küldött minket. Elfelejtettük kiköpni a rágót és nagyon mérges lett. 

- És miért rágóztatok órán? – érdeklődött a tanár úr. 

- A fiúk megkínáltak minket hagymás chipsszel, és utána vettük be… - magyaráztam halkan. 

- Értem. Ez esetben semmi baj, de legközelebb figyeljetek oda és többet ilyen elő ne forduljon! – ”szidott le” minket az igazgató úr. - Oké. Értettük. És még egyszer elnézést! – szólalt meg Amy is.

Egy hátraarc után visszasétáltunk az osztályunk elé. Barátnőm lassított az ajtó előtt és felém fordult.

- Ez szép volt – biccentett elismerően bajtársam.

Belépve a terembe Mrs. Clark rögtön letámadott minket. 

- Igazgató úr mit szólt hozzá, hogy rágóztok órán?

- Azt mondta, hogy többet ilyen elő ne forduljon – mondtuk egyszerre Amy-vel, majd leültünk a helyünkre. 

Tanárnő valamit hümmögött és folytatta, amit az előbb abbahagyott. 

- Miért csináltad ezt? – suttogta Liv. 

- Tudom mit ígértem, de túl nehéz… és próbálkozok… Csak tegnap ígértem meg… egyik napról a másikra nem fog minden flottul menni – hajtottam le a fejem a padra. 

- De… mindegy. Majdnem neked írt be… - hajtotta le Liv is a fejét. 

- Csak majdnem. És már annyiszor akasztottuk ki, hogy nem is ír be. Különben is… még eddig egy szaktanárim sincs… szüleimet meg úgyse érdekelné. 

- Miért védted meg?

- Tegnap tanáriból jövet elmondta, hogyha bajba kerül, akkor nem mehet táborba.

- Az ő felelőssége… mindegy. Nagyon kérlek, többször ne csináld ezt.  

Épp válaszolni akartam, amikor meghallottam One Direction One Thing-jét. Hirtelen mindenki köhögni kezdett, Lora pedig addig rugdosta a táskáját, még el nem hallgatott a dal. 

- Ez mi volt gyerekek? – nézett fel a tanárnő.

- Köhögés. Népbetegség. Ilyen időben… vagyis amilyen tegnap volt, előfordul. – magyarázta Angie – Kicsit eláztunk az esőben, és este kifele jövet a színházból nem volt nálunk kabát, mert a buszon hagytuk. 

Mrs. Clark szólásra nyitotta a száját, majd visszacsukta. Nálunk már csak így megy. Néha már a tanárok se tudnak mit mondani. Lora előszedte a mobilját és rezgőre állítva visszasüllyesztette a táskájába. 

- Köszi – fordult körbe hálásan Lora, mi pedig csak mosolyogtunk. Természetes volt, hogy kihúzzuk egymást a bajból, és ha már valaki benne van, akkor a többiek is vállalnak mindent.

Kicsengetéskor Dan felugrott a padjára és elkiáltotta magát – Halleluja! 

- Fiam még a teremben vagyok! – szólt rá a tanárnő.

- Tudom! – vigyorgott a fiú. 

- Akkor talán szállj le a padról és viselkedj! 

- Majd ha akarok! – vágta rá Dan. 

- Ha összetöröd magad, nem az én felelősségem – sietett ki a teremből Mrs. Clark.

- Ne hagyjon el! Ön nélkül elveszettnek érzem magam! – kiabált utána Dan. 

Mindenki pakolni kezdett és körülbelül tíz perc után el is indultunk a Castelloba. Kicsinek nem mondható csapatunk több részre szakadt, a végén Jasmine, Scarlette és én mentünk csak be, a többiek lemaradoztak. - Sziasztok – köszönt kedvesen a pincérlány.

- Szia – köszöntünk egyszerre.

- Miben segíthetek?  

- Ömm – kezdtem bele – egypáran forró csokizást terveztünk… nemsokára jön a csapat többi része is.

- Értem. És hányan lesztek összesen?

- Tizennyolcan – válaszolt Scarlette.

- Oh… - nézett ránk vegyes érzelmekkel Sarah. 

Legalábbis ez állt a kis névtáblán. Először meglepődött volt, aztán boldog majd mintha megijedt volna valamitől… valakitől… esetleg tőlünk? 

- Kinyithatom nektek a különtermet… pár széket még kellene bevinni… - indult el a lány, mi pedig utána. 

Elhúzott egy barna tolóajtót ami mögött egy számunkra elég nagy terem nyílt. Mi lepakoltuk a cuccainkat egy sarokba és rendezkedni kezdtünk. Középre toltunk minden asztalt, köréjük ízlésesen és kényelmesen elhelyeztük a párnázott lakkozott fa székeket. Jobb oldalt három hatalmas bukóablak volt a falba építve így az egész utcára rálátásunk nyílt. Lassacskán mindenki megérkezett és elfoglalta a neki tetsző helyet. Valamilyen véletlen folytán mellém került Nate, ami jelenlegi helyzetemen nem sokat segített. Hála égnek másik felemen Austin foglalt helyet, magamban pedig hálát adtam az égnek, hogy van biztos pontom. Úgy öt perc után bejött Sarah és boldogan konstatálta, hogy még egybe van minden és mindenki. Egy kisebb bonyodalom után – mindenki egyszerre akart rendelni – végre megkaptuk a finom, gőzölgő italunkat, ki-ki a választott ízében.

- Ez forró – lihegett Dan. 

- Benne van a nevében te igen te! – röhögte ki Amy. 

- Milyen a tiéd? – lökött meg vállával Austin. 

- Forró? – kérdeztem mosolyogva.

- Nem úgy – vigyorgott – hanem ízre.

- Ja. Tradicionális, vagyis sima. 

- Az enyém kókuszos.

- Kóstolót? – szólaltunk meg egyszerre, majd mosolyogva megcseréltük a két kistálcán lévő italt.

- Kicsit édes – toltam vissza a poharát.

- Ez finom – adta vissza a poharam. 

- Tudom. 

- Honnan? 

- Néha el szoktunk jönni ide lányokkal, forró csokizni, teázni vagy turmixozni. 

- Akkor legközelebb, ha jövünk, előtte megkérdezlek mi jó – nyomott egy puszit az arcomra.

Egy nagy röhögésre mindketten felkaptuk a fejünket. Éppen Nate és Dan bandzsítva itta a forró csokiját, amit Tiffany fényképezett. És ekkor elszabadult a pokol. Fényképezés, hülyéskedés, röhögések. Úgy két óra múlva mindenki elindult haza, mert másnap tanítás van, és még házit kellene írni és tanulni. Átpakoltam és megírtam a francia házit, mert másból nem kaptunk. Bekapcsoltam a laptopomat és csatlakoztattam hozzá a telefonomat, majd két mappát csináltam, ahova felraktam a az előző és a mai nap folyamán készített fényképeket. Egy negyedóra válogatás után felléptem facebookra és feltöltöttem a kiválasztott képeket. Egyik mappát Színháznak neveztem el a másikat Forró csokizásnak. Öt percre átléptem twitterre és retweeteltem Lora tweetjét a forró csokizásról, de amikor visszamentem face-re ötvenkét értesítésem volt. Meg se néztem őket, csak kiléptem és elkezdtem olvasni Claudia Grey nagyszerű sorozatának harmadik részét.

*Pluie – (fr.) - eső