Prológus

Lerugdostam magamról a koszos, barna, vékony plédet. Kellett nekem. Porfelhő emelkedett fel, a földön összegyűrődött rongydarabból. Féktelen tüsszögésbe, majd köhögésbe kezdtem. Mire a számon át végre levegőhöz tudtam jutni, rájöttem, hogy nem látok, de csak ideiglenesen. Hülye por, hülye kosz - mérgelődtem magamban és elkezdtem dörzsölni a szemem. Miután visszatért a látásom, előkotortam a – szintén – földön heverő újságkupacból egy – még ép – papír zsebkendőt. Kifújtam az orrom és halk szitkozódásba kezdtem. Végignéztem a ”lakhelyemen”, bocsánat az ideiglenes, kitudja meddig, istenháta mögötti börtönömön. Ugyanis nem lakó voltam, hanem rab. Rab egy bolond és szerintem kezelésre szoruló házaspárnál. Egyikük sem normális. Különben nem heverésznék egy korhadt fapadlós, poros padláson, szakadt ruhában, egy vékony pléddel és tíz-húsz kupac, többéves napilappal együtt. Ez a lyuk egyébként elég nagy a börtöncellához képest. Nem mintha jártam volna már börtönbe, de a TV-ben láttam. A falnak dőltem és sóhajtottam. Vajon mikor lesz már ennek vége?  Baloldalon lévő ablakon át besütő nap fénye bevilágította a helyet. Mint már említettem, szanaszét újságkupacok hevernek a földön. Van pár könyvstóc is. Elég régiek, a ’60, ’70, ’80 és a ’90es évekből valók. Talán majd belekezdek valamelyikbe, hisz ki tudja, meddig raboskodok még itt. A ”szobám” másik felében is van egy ablak. Lágy szellő lobogtatja a szakadozott, valamikor még fehér – gondolom én – most már szürke függönyszerűséget. Pár rongy is van összevissza körülöttem. Bár már november első hetében járunk egész tűrhető – szinte meleg – idő van. Velem szembe van egy ajtó. Az visz le a földszintre. Közvetlenül az ajtó mellett még egy ajtó foglal helyet: az a fürdőszoba. Szerintem az a ház legtisztább része. Felálltam és a jobb oldali ablakhoz sétáltam, hogy egy kis friss levegőhöz jussak. Ha kinézek az ablakon – bármelyiken – csak fákat látok és még sok-sok fát, meg persze bokrot. Kavicszörgést, majd fékcsikorgást hallottam. Lenéztem és megláttam – az általam már ismert – rozsdavörös furgont. Kiszállt belőle Mr. Őrült és felesége Mrs. Őrült. Bár nem ez az igazi nevük, de szerintem találóbb, mint a Mason és Elizabeth. Elizabeth már a családjukba sorol, szerinte megtisztelő pozíciót töltök be. Ja, nagyon megtisztelve érzem magam azzal, hogy fogalmam sincs kicsoda jól választott. Ezalatt pedig azt értem, hogy egy idegen belekevert két idegbajos, kezelésre szoruló elmebajos elképzeléseibe. Mielőtt még félreértés történne NEM önszántamból, vagyok itt és teszem, amit mondanak. Az a két zakkant tervez valamit, aminek része vagyok, és nagyon nem akarom tudni, hogy mi az. Halványlila gőzöm sincs arról, hogy mit akarnak tőlem, és egyáltalán ki választott engem ki. És mi az, hogy jól választott? Mire? Mire vagyok megfelelő az anonim idegen szempontjából? Mit nem vettem észre? Mi felett siklottam el? Kezdjük újra, kezdjük az elején…